Technika

Sokat halljuk azt a közhelyes kifejezést, hogy "a minőségnek ára van". Az esküvői DJ szolgáltatóknál hatványozottan igaz ez az állítás, sőt, a nem megfelelő minőségnek még nagyobb ára van. Az árajánlatok összehasonlításánál nagyon fontos szempont, hogy az adott szolgáltató milyen kategóriájú technikai eszközökkel dolgozik, illetve mennyire megbízhatóak azok. A számtalan teendő között ez is igényel egy kis figyelmet, de utólag nem fogjátok megbánni, hogy erre is szántatok időt.

Fontosnak tartom, hogy az általam használt eszközök mindig megbízhatóak, prémium minőségűek legyenek. Hangosítás tekintetében emiatt döntöttem az RCF és QSC aktív hangfalak, illetve a Sennheiser mikrofonjai mellett. Lényeges, hogy akár az esketés, akár a vacsora alatt, kis-és nagy hangerőn egyaránt jól érthetőek legyenek a beszédek, és kristálytiszta hangzással szólaljanak meg a zenei felvételek is.

Az esküvőn használt fénytechnika legalább olyan lényeges, mint az egyéb dekorációs elemek, erre külön fel szoktam hívni a párok figyelmét. A nyitótánc, illetve az est táncos eseményei során a megfelelő fények alkalmazása segíti a fotós és a cinematográfus munkáját, ezáltal jóval szebb képeket és felvételeket fogtok Ti is viszont látni esküvőtökről. Az elvárásoknak megfelelően LED technológiás színezőreflektorokat, falszínező világítást, illetve dinamikusan mozgó robotlámpákat használok.

 

Személyesen az alábbi településeken találkozhatunk:

Fejér megye, Dunaújváros

Fejér megye, Székesfehérvár (egyeztetést igényel)

Pest megye, Budapest (egyeztetést igényel)

 


online ajanlat



Hang- és fénytechnika, dekorációs világítás

Rólam írták

Facebook

Ki van jelen?

Oldalainkat 198 vendég böngészi