Rendezvény Dj

Zsuzskával és Ágostonnal már az árajánlat kiadását követő személyes találkozónk is meglehetősen rendhagyóra sikerült, a távoli lakhelyünk miatt ugyanis az élet úgy hozta, hogy egy balatoni strandon tartottuk a megbeszélést.  A Balaton parti büfé teraszán hosszas beszélgetésünk után rögtön tudtam, hogy ők bizony az a páros, akiknek nagyon szívesen dolgoznék az esküvőjén. Szerencsére a szimpátia kölcsönös volt, így az esküvői megbeszélést néhány napon belül szerződéskötés is követte, és elkezdhettük az esküvő zenei részének szervezését.

Az esküvő helyszínéül a pár a Zselickisfaludon található Hotel Kardosfát választotta. Mivel a helyszín meglehetősen távol esett dunaújvárosi lakhelyemtől, és egy esküvői DJ nem késhet el sehonnan, ezért a szokásosnál is korábban indultam útnak.

A hotel a zselici erdő “közepén”, csodálatos környezetben fekszik, hosszú kilométereken át - főútvonalakat megszégyenítően jó minőségű - erdei úton tudjuk csak megközelíteni. A több órás utazást követően egy igazi esküvői álomhelyszín tárult elém. A pár szállást is biztosított számomra, így volt szerencsém megismerni a hotel szobáit is, amelyek szintén kifogástalan minőségűek. Udvarias személyzet, kiváló ételek jellemezték az itt töltött időt, az esküvő másnapján a jó hangulatú közös reggeli a vendégekkel és az ifjú házaspárral pedig igazán csodás élmény egy esküvői DJ számára.

Zsuzska és Ágoston határozott zenei elképzeléssel rendelkezett, zenei kívánságlistát is küldtek számomra, valamint egyeztettük azokat a stílusokat is, amelyeket semmiképp nem szeretnének hallani esküvőjük során. Bár a rendkívül bulizós, igazi táncos lábú násznép egy kicsit keresztül húzta az ifjú pár zenei elképzeléseit, ők ezt egy cseppet sem bánták, így egészen napkeltéig buliztunk a hotel udvarán felállított rendezvénysátorban.

Zsuzska és Ágoston nagyon kedves visszajelzést is küldött esküvői DJ munkámról, amelyet Facebook oldalamon is elolvashattok:

 

Bárki aki egy fantasztikus hangulatú esküvőt szeretne magának, az nem nyúlhat mellé a a Mátéval! Már a személyes találkozáskor meggyőzött minket és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Az utolsó pillanatig azon fáradozott hogy a mi és a vendégeink kedvére tegyen. A szertartást a mi és az ő általa választott zenekkel tette emlékezetessé, a bulin pedig végig figyelte, hogy a változatos vendégsereg minek örülne leginkább. Köszönjük Máté! 5*

 

Helyszín: Hotel Kardosfa, Zselickisfalud (https://hotelkardosfa.hu/)

Fotók: Zergi Bori, Love Fern Weddings (https://www.facebook.com/lovefernweddings/)

Dekor: Szukics Enikő (https://ennflowerdeco.hu/szukics-eniko/)

DJ: Czeba Máté esküvői DJ (https://www.artevent.hu)

 

Pillantsatok bele néhány fotó segítségével Zsuzska és Ágoston esküvőjébe!

Az esküvői dekoráció tökéletesen illett a helyszínhez. Természetközeli, mégis bohókás, vidám.

Bár a polgári szertartás előtt egy hatalmas zivatart éltünk át, a ceremónia végül napsütésben kezdődött el.

A profi dekorációnak köszönhetően igazán hangulatos lett a rendezvénysátor belső tere.

A nyitótáncot a vendégek még ülve nézték végig, néhány perccel később viszont megtelt a tánctér.

Az igényes fénytechnika nagy segítséget nyújt az esküvői DJ munkájához, a tökéletes hangulat eléréséhez.

Ilyen az, amikor a vendégek jól érzik magukat egy esküvőn :)

 

Esküvői DJ után keresel, de még nem találtad meg a legjobbat? KÉRJ ÁRAJÁNLATOT tőlem is!

 

 

 

 

BESZÉLJÜNK TERVEITEKRŐL!

Gyors, online árajánlatot kérnél? Itt megteheted!

Írj nekem elképzeléseitekről, és a legtöbb esetben maximum 1 napon belül elkészítem a személyre szabott árajánlatot. Legyen szó esküvői DJ, vagy rendezvény DJ szolgáltatásról, itt bármilyen ehhez kapcsolódó kérdéssel fordulhatsz hozzám!

(Az üzenetek néha a spam mappában landolnak, így kérlek, hogy azt is ellenőrizd az ajánlatkérés után 1-2 nappal!)

Igényelt szolgáltatások

Esküvői szolgáltató partnerek, akikkel mindig élmény a közös munka



PAPUCSEK JÓZSEF - Ceremóniamester


MOÓR DÁVID - Fényképész


BOKÁNYI ATTILA - Esküvő film, cinematográfia


MÉSZÁROS MÁTÉ - Esküvői fotó


FARKAS STEFÁN - Ceremóniamester


OCSKAY RUDOLF - Ceremóniamester


MIREX - Esküvői film és fotó


KORMOS RÓBERT - Ceremóniamester


DÉBER GÁBOR - Esküvő fotó


KÉRGES MÁTÉ - Esküvő fotó


Paralell Productions - Esküvői film


PINTÉR TAMÁS - Ceremóniamester