ESKÜVŐI DJ BLOG

Kétezer-húsz, nem azt hoztad, amit vártunk tőled! Erre az évre már 2018 év végétől gyorsabban fogytak a főszezon dátumai, 2019 nyarára pedig gyakorlatilag minden olyan esküvői DJ naptárában beteltek a 2020-as esküvő szezon szombatjai, akik keresettebbek, vagy régóta a szakmában vannak. Az látszott, hogy a szokásosnál sokkal több lesz a munka, jobbnál jobb bulikat vártunk, jó hangulatban, egy “bűvös év” kezdetén. A feladat valóban több lett, de nem úgy, ahogy előzetesen gondoltuk…

 

Azt tudni kell, hogy a bejegyzés megírásakor már a koronavírus járvány második hulláma hasít végig a világon, és bár tavasszal már tapasztalatokat szerezhettünk az ezzel kapcsolatos problémák megoldásához, mégis döbbenten, tehetetlenül nézzük, ahogy újabb álmokat rombolnak le a meghozott intézkedések.

 

Az esküvői DJ -ket, illetve önmagában a lemezlovas szakmát érintő gazdasági hatásokra szándékosan nem térek ki, túl nagy lenne a cikk terjedelme, ha ezt a témát is részletesen érinteném. Politizálni sem szerencsés esküvői szolgáltatóként, bár azt mindenki láthatja, hogy az állam gyakorlatilag mindenféle támogatás nélkül magára hagyta ezt a szektort, már az első hullám idején is, és az eddig látottak alapján semmi jót nem remélhetünk a második hullám következtében sem.

 

Úgy gondolom, hogy a kora tavaszi történéseket, a rutin hiánya ellenére is a legtöbb esküvői szolgáltató nagyon jól kezelte. Beépült hétköznapjainkba a “vis maior” és a “B terv” fogalma, de a saját esküvői DJ tapasztalatom az, hogy az esküvők döntő többségénél sikerült új időpontot találnunk a 2020-as évre is. Ha valamelyik pár úgy döntött, hogy mégsem kockáztatja az idei évet, akkor mindenféle extra költség nélkül módosítottuk a szerződésüket egy 2021-es dátumra annak ellenére, hogy rövid távon az esküvői DJ számára ez mindenképp veszteséges húzás. Sajnos csak most, utólag derült ki, hogy a késő őszi és téli, valamint a 2021. kora tavaszi dátumokra halasztás a lehető legrosszabb taktika volt, így jelenleg van olyan pár, aki már a harmadszor, de akár negyedszer kénytelen átszervezni az esküvőjét (konkrét példa, hogy egy nagyon kedves “páromnak” először márciusról május végére, majd májusról novemberre, és most novemberről 2021 késő tavaszára tettük át az esküvőjét). 

A szerencsésebb párok így ünnepelhettek 2020-ban is:

 

Normál esetben a november-december az esküvők szempontjából holtszezonnak tekinthető, a korábbi évek tapasztalatai alapján az esküvői DJ is “rendezvény DJ”-vé válik ebben az időszakban, leginkább céges évzárók, ünnepi rendezvények vannak ezekben a hónapokban. Az idei évben a korábban említett halasztások miatt viszont nagyon sok esküvő került át év végére, amelyeknek most új dátumot kell keresnünk. Az esküvői DJ, a párok, és természetesen a többi szolgáltató és helyszín dolgát is nagyban nehezíti, hogy egyrészt már a 2020-as évből 2021-re áthelyezett esküvők miatt is meglehetősen telített lett a 2021-es év, másrészt azok a jegyespárok, akik eleve 2021-re tervezték az esküvőjüket, a várható érdeklődési “roham” miatt jóval korábban lefoglalták esküvőjük dátumát 2021-re. Így gyakorlatilag már idén nyáron eljutottunk oda, hogy a legtöbb esküvői DJ naptárában a 2021 -es év áprilistól szeptemberig tartó időszakára szombati dátum csak néhány esetben maradt szabadon. Így jelenleg nem is tehetünk mást, mint a legnagyobb optimizmussal bízunk abban, hogy valóban már csak 1-2 hónap választ el minket attól, hogy újra korlátozások nélkül szervezhessük az esküvőket. 

 

De milyen következtetéseket kell levonnunk, és miben lehetnek segítségünkre az eddigi tapasztalatok? Lehetünk-e valóban optimisták a 2021-es szezonnal kapcsolatban?

 

Nos, a második kérdésre talán nem is lehet más válasz, mint az, hogy IGEN, sőt annak is kell lennünk. Természetesen a jelenlegi, meglehetősen rossz helyzetben felelőtlenség lenne biztosan állítani bármit is a jövőre vonatkozóan, de én nagyon bízom abban, hogy - bár valószínűleg tömegrendezvények, nagyobb koncertek még nem lehetnek - az esküvőkre, családi eseményekre vonatkozó korlátozások feloldásra kerülnek, akár már 2021 tavaszára.

 

A 2020-as évből is jól látható, hogy a legnagyobb biztonságban május végétől, június elejétől szeptemberig voltak az esküvők, és a most beérkező foglalások is azt mutatják, hogy a párok többsége erre az időszakra tervezi 2021-es esküvőjét. Ahogy korábban is említettem, 2021-re a szombati dátumok a legtöbb esküvői DJ esetében meglehetősen korlátozottan állnak rendelkezésre, így érdemes a lehető leghamarabb foglalnotok! Felkapottabb esküvői helyszín, esküvői DJ esetén viszont elég kicsi eséllyel fogtok beletalálni a néhány szabadon maradt szombatba, így mindenképp érdemes a pénteki, vagy akár vasárnapi dátumokat is figyelembe vennetek. Az idei évben például több esküvő is volt vasárnap, vagy csütörtökön. A vendégek többsége ezeken a napokon is alkalmazkodott a párokhoz, és magabiztosan mondhatom, hogy ugyanolyan jó bulik voltak, mint a szombati esküvőkön. Nagyon fontos, hogy a pénteki dátumok viszont évek óta egyre nagyobb teret hódítanak, így ezeket is időben kell lefoglalni, ha a legjobb esküvői helyszínt és esküvős szolgáltatókat szeretnétek a nagy napra!

 

Esküvői DJ -ként én mindig is nagy hangsúlyt fektettem a kommunikációra, a koronavírussal kapcsolatos problémakezelés viszont sokszorosan bebizonyította ennek szükségességét. 

 

Már az ajánlatkérésnél figyeljetek arra, hogy az adott szolgáltató, esküvői DJ mennyi idő alatt reagál a megkeresésetekre, milyen gyorsan válaszol a feltett kérdéseitekre, mert nagy valószínűséggel egy “válsághelyzetben” ugyanezt a reakcióidőt várhatjátok el tőle. Egy esetleges halasztás, új dátum keresésénél néha órák is számítanak, így kerüljétek el azt az esküvői DJ -t, aki akár egy hetet is képes várni az árajánlat kiadásával, és napokig nem válaszol az e-mailekre. 

 

Ha úgy érzitek, hogy a járványügyi intézkedések miatt esküvőtök dátuma nincs biztonságban, a lehető leghamarabb vegyétek fel a kapcsolatot az összes szolgáltatóval és a helyszínnel. Higgyétek el, sokkal jobb egy kompromisszumos (vasárnapi, vagy akár hétköznapi) “B dátummal” időben rendelkezni, mint kapkodni az utolsó hetekben, amikor a halasztás szinte biztos, és esetleg már ilyen dátumok sem állnak majd rendelkezésre.

 

Az idei évben én szerencsés helyzetben voltam, a gyors kommunikációnak és rugalmasságnak köszönhetően szinte minden esküvőre találtunk olyan új dátumot, amely a többi szerződtetett esküvői szolgáltató kollégának és az esküvői helyszínnek is megfelelt. Az persze már más kérdés, hogy ez sokszor a párok és a szolgáltatók részéről is erős kompromisszumokat igényelt 2020-ban.

 

A heti két esküvő teljesen átlagosnak mondható az esküvői DJ főszezonjában, az idén viszont többször is úgy alakult, hogy  3-4 esküvő volt egy hét alatt, és ez semmiképp nem tartozik az “akarom még” kategóriába. Az esküvői DJ rémálma az egymást követő esküvők közötti nagy távolság, nekem 2020 augusztusában ez 295 km-es távolságot jelentett a pénteki és a szombati helyszín között, úgy, hogy előtte csütörtöki esküvő is volt. Azt gondolom, hogy felelősségteljes esküvői DJ egy átlagos évben ilyet nem vállal be, viszont teljesen más a helyzet akkor, amikor már kialakul a párokkal a szimpátia, túl vagyunk több egyeztetésen, és a sors egy olyan helyzet elé állít minket, amelyet meg kell oldani. Ebben a konkrét esetben én vállaltam a nagyobb kompromisszumot, de volt olyan pár is, aki a főszezon közepéről, egy szombati dátumról volt kénytelen elhalasztani az esküvőjét egy csütörtöki napra, amely szintén nem nevezhető kicsi áldozatnak.

 

Ti, akik most esküvőtöket tervezitek és épp rengeteg energiát és időt fektettek a legjobb esküvői szolgáltatók megtalálásába, weboldalak olvasásába, valószínűleg ugyanígy fogtok ragaszkodni a nehéz munkával kiválasztott, szimpatikusnak talált esküvői DJ, ceremóniamester, fotós, filmes személyéhez, vagy éppen az esküvői álomhelyszínhez. Épp emiatt fontos, hogy az esküvő halasztásakor olyan dátumot találjatok, amely mindenkinek megfelel, és csak a legvégső esetben vegyetek búcsút egy korábban szerződtetett esküvői szolgáltatótól. Már csak azért is, mert gyakorlatilag biztos, hogy nem találtok olyan “helyettest”, aki ugyanúgy tökéletesen megfelel az elképzeléseiteknek. 

 

De mi történik, ha mégsem tudtok minden esküvői szolgáltató számára optimális dátumot találni?

 

Nálam csak néhány esetben fordult elő, de kollégáimnál sajnos jóval gyakoribb volt az a szituáció, amikor lehetetlen volt mindenki számára jó “B terves” dátumot találni. Sajnos erre az esetre is fel kell készülnötök, ha esküvőtöket elhalasztjátok.

 

Valószínűleg nálatok is van egy prioritási sorrend, amely alapján az esküvői szolgáltatókat kiválasztjátok. Bár néhányszor találkozunk olyan jegyespárral, akik számára - rendszerint ajánlás útján, vagy korábbi jó tapasztalatok miatt - az esküvői DJ a legfontosabb szolgáltató, de nincsenek hiú ábrándok bennünk, általában első helyen mindenkinél az esküvői helyszín áll, és ezt követik a többiek, változó sorrendben.

Így tehát 99%-ig biztosak lehettek abban, hogy a helyszín által javasolt néhány új dátumra kell a meglévő szolgáltatókat átszervezni. Én azt javaslom, hogy egy ilyen helyzetben próbáljatok kompromisszumot kötni a dátum miatt “mentsétek meg” a már kiválasztott szolgáltatókat, bevállalva akár egy pénteki, vasárnapi esküvőt. Különösen akkor, ha jól összeszokott esküvői szolgáltató csapatról, sokszor együtt dolgozó esküvői DJ - ceremóniamester kombinációról van szó, vagy olyan esküvő DJ -ről, aki nagyon sokat dolgozik a választott helyszínen.

 

A koronavírus járvány miatt változnak az esküvők költségei 2021-ben? Drágább egy esküvői DJ ára 2021-ben és 2022-ben?

 

Az esküvői szolgáltató is ember, aki pénzből él (az alapvető élelmiszerek és bizonyos tartós fogyasztási cikkek ára is 20-30 %-kal emelkedett, még ha nem is szeretné ezt mindenki nyíltan elismerni), így igen, nagy valószínűséggel növekedni fog az esküvő költsége 2021-ben és 2022-ben is. Bár még csak tippelni lehet, de véleményem szerint legalább 10%-kal fognak nőni a szolgáltatói árak, sőt az is elképzelhető, hogy egyes szektorokban, ahol jelentősen változhat a beszerezni kívánt alapanyagok ára, például a vendéglátás, vagy dekoráció (virág) esetében nagyobb árnövekedést is tapasztalhattok majd.

Ahogy korábban már említettem, a 2020-ról 2021-re áthelyezett esküvőket én költségnövekedés nélkül, az eredeti feltételekkel vállaltam el, de hallottam több olyan esküvői DJ kollégáról, akik az árnövekedést ezekben az esetekben is érvényesítették. Ha azonos időszakra került át az esküvő, akkor ezt nem feltétlenül tartom etikusnak, még akkor sem, ha szigorúan gazdasági értelemben véve indokolt lehet az áremelés ilyenkor is. Előfordult olyan is, hogy egy novemberre, vagy január-februárra tervezett esküvőt szeretett volna a pár egy főszezonban lévő szombati dátumra áthelyezni. Ez egy speciális eset, mivel az előszezonban valószínűleg kedvezményes árat adott az esküvői DJ, emiatt nem várható el, hogy ugyanezen az áron dolgozzon főszezonban is (ez a szállodáknál is teljesen természetes például). Bár nálam egyelőre nem volt ilyen helyzet, de ilyen esetben én is megkérném a párt, hogy az eredeti dátumhoz hasonló időszakra helyezze át az esküvőt (nem csak a szolgáltatóknak, a pároknak is etikusnak kell lenni ilyen helyzetben).

Nagyon valószínű, hogy az esküvői DJ -k esetében lesz a legkevésbé érzékelhető az árváltozás, egy esküvői DJ ára 2021-ben sem lesz lényegesen drágább, mint 2020-ban. Valószínűleg az elő-és utószezonban lévő esküvők ára fog nagyobb mértékben változni, az áthelyezések miatt megnőtt a kereslet ezekre a hónapokra is, így az erre az időszakra adott kedvezményeket a legtöbb esküvői DJ 2021-ben megszünteti.

 

Van néhány esküvői szolgáltató, aki eddig sem értette az árkülönbözetet a dátumok között, mondván, hogy a munkánk ugyanannyit ér januárban is, mint júniusban. A szolgáltatások értéke valóban ugyanannyi, és a színvonal sem változik, ennek ellenére szerintem természetes a szezonális árképzés az esküvői DJ árakban 2021-ben is, de jóval kiegyenlítettebbek lesznek a árajánlatok végösszegei az év teljes időszakában.

 

Egy esküvői DJ ára 2021-ben így 190.000 és 280.000 Ft között lesz átlagosan, attól függően, hogy milyen kiegészítő szolgáltatásokat vesz igénybe a pár (például polgári szertartás hangosítása, surlófény dekoráció, stb.). Ahogy már említettem, azon sem kell meglepődni, ha pénteki dátumra az esküvői DJ egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékű kedvezményt fog adni, a korábbi évek gyakorlatával ellentétben.

 

A legtöbb blog bejegyzésben igyekszem olyan információkat, hasznos tanácsokat írni, amelyek hosszú évekig jó ötleteket adhatnak a pároknak, ennél a cikknél azonban mégis kivételt tennék. Bár néhány 2020 év végi, illetve 2021 év eleji esküvőnél még biztosan jól jönnek a fentebb leírt tapasztalatok, de nagyon bízom benne, hogy a 2021-ben és az ezt követő években házasságot kötő párok már végleg elfelejthetik az itt leírtakat.

 

Ha még keresitek a legjobb szolgáltatókat, és nem utolsó sorban az esküvői DJ -t, akkor bátran kérjetek árajánlatot! Figyeljetek oda egymásra, szedjetek sok vitamint, sétáljatok nagyokat a friss levegőn, hogy a “rémálom járvány” leküzdése után, bomba formában várhassuk a 2021-es szezont ;)

Facebook

Esküvői pillanatok

Kiemelt esküvői szolgáltató partnerek, akikkel biztosan gördülékeny a munka



PAPUCSEK JÓZSEF - Ceremóniamester


DÉBER GÁBOR - Esküvő fotó


BOKÁNYI ATTILA - Esküvő film, cinematográfia


KORMOS RÓBERT - Ceremóniamester


MAROSI VIKTOR - Ceremóniamester


OCSKAY RUDOLF - Ceremóniamester


MOÓR DÁVID - Fényképész


HOTEL KARDOSFA Zselickisfalud - Esküvő helyszín


SESSION HOTEL Ráckeve - Esküvő helyszín


ÁGOSTHÁZY BOTOND - Esküvő fotó


MIREX FILM&FOTO - Esküvői film & fotó, szelfigép


TÓPART HOTEL Balatonvilágos - Esküvő helyszín


JÁVORI FOTÓ - Esküvői film, fotó